2018. január 18., csütörtök

Kilátástalanság

Kicsit fáj még, de már rég elengedtem;
Istenem, bocsásd meg a gyengeségemet!
Lehetetlent kértél, mikor nekem életet adtál:
Álom, hogy boldogan élhetek, semmi más.
Tényleg, engedj már meghalnom végre!
Álmaimat egytől egyig vedd el tőlem végleg!
Semmi értelmük, meg úgysem valósulnak,
Tépett szívemen csak újabb hegeket hagynak.
Annyit csalódtam! Csak viszonzatlan szerettem!
Látod, biztos ezért hűlt ki örökre a szívem.
Aztán minek éljen az, aki már nem érez semmit?
Nem lehet boldog, nem szeretheti senki.
Sajnálnám, de már ismeretlen ez az érzés,
Árnyékok közé tettem el, a lelkem mellé.
Gondolj rám, mikor már nem szenvedek többé...!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése