2017. május 28., vasárnap

Drága Isten!

Drága Isten! Remélem, megkapod ezt a levelet,
S imádkozom, hogy jobbá tudd tenni a helyzetet idelent.
Nem arra kérlek, hogy levidd a sör árát, hiszen
A sok embert, akit a saját képmásodra teremtettél meg,
Egyre csak éhezni látom, mert nem kapnak eleget
Enni Istentől... Nem tudok hinni benned.

Drága Isten! Ne haragudj, hogy zavarlak, de
Úgy érzem, hogy a hangomat hangosan és tisztán kéne
Hallatnom. Mindünknek kevesebb könnyre volna szüksége!
És a sok embert, akit a saját képmásodra teremtettél meg,
Látom küzdeni az utcákon, mert nem tudnak dűlőre
Jutni Istenről... Nem tudok hinni benned.

Drága Isten! Nem tudom, feltűnt-e, de a neved
Sokszor előfordul ebben a könyvben, amit mi, őrült emberek
Írtunk; vetned kéne rá egy pillantást! És a sok ember,
Akit a saját képmásodra teremtettél meg, még mindig hiszi: ez
A sok szemét igaz. Nos, én tudom, hogy nem az, ahogy te
Is tudod, drága isten... Nem tudok hinni benned.

Drága Isten! Bocsásd meg, hogy folyton kételkedek,
De hol voltál, amikor megölték a lelkemet?
Miért hagytad, hogy akaratom ellenére is éljek, miközben
A sok ember, akit a saját képmásodra teremtettél meg,
Kiirtotta a jókat a sorai közül, és a gonoszokat emelte fel?
Miért kellett ezt végignéznem? Nem tudok hinni benned!


Dear God

2017. május 7., vasárnap

Csak álom vagy

Te vagy az angyal, aki a karjaiba zárt
És megmutatta, mi a mennyország.

Te vagy a csillag, amire elég ránéznem,
És reményt ad, csak mert ott van előttem.

Te vagy a napsugár, ami fényt visz
Az életembe, mikor besötétedik.

Te vagy a hős, aki a kezét nyújtva
Kihúzott a sárból, mikor már feladtam.

Te vagy a hang, ami némán is rávesz:
Ne adjam fel, mert érdemes még élnem.

Te vagy az ok, amiért képes vagyok
Sötét reggeleimen kikelni az ágyamból.

És te vagy a remény is, ami éltet és erőt ad,
Hiába tudja az agyam, hogy csak álom vagy.


Feldaraboltok..!

Annyira belefáradtam már, tudod?
Engem ez mindenestül felemészt.
Nem bírom! Köztük nem választok!
Csak ők maradtak nekem; ne kérd,
Hogy válasszak közülük, mert akkor
Én, biztosan tudom, kettészakadok.

Arról a kevésről, amiről azt hittem,
Valóban az enyém, már kiderült rég,
Hogy valójában álom volt, több nem.
Azt a kevesemet, amim maradt még,
Hagyd meg nekem, ha létezel, isten,
Mert már így is csak miattuk élek.

Habár, ha a halálom a célod, akkor
Elárulhatom: nagyon jó úton jársz.
Mert hogy egyikükkel sem vagyok
Igazán, de mindkettejüknek csalódást
Okozok, na, ez szép lassan megfojt,
És így napról napra csak haldoklom.

Egyiküktől egyre távolabb sodródok,
Alig beszélünk, azt is vitatkozva.
A másikat emiatt lassan megutálom,
Mert őt okolom, pedig nem tehet róla.
Akárhonnan nézném, sehogy se jó;
Akkor lesz vége, ha a talpam feldobom.