Rég megjósoltam neked, hogy egy nap bekövetkezik ez majd;
Hogy eleged lesz belőlem, és már nem nevezel barátodnak.
Akkor rosszallóan letorkolltál, hogy miért mondok ilyeneket,
De már mindketten tudjuk, hogy - sajnos? - igazam lett.
Vagy talán így a legjobb mind a kettőnknek? Mit tudom én!
Régóta nem ismerem a helyes utat. Miért is ismerném?
Életem során amerre csak léptem, fájdalomba ütköztem;
Nincs előttem más, csak keserűségem és összetört szívem.
Ha ez a helyes út, akkor a jóistenetek egy szadista állat,
Nem csoda, hogy a hideg szívemben helyre nem találhat.
Így hát, élet, én azt nem tudom megmondani, jó-e ez így,
Az önzőbbik felem mindenesetre fába szorult féregként sikít.
A magányt tizenhét év gyakorlás után sem tudtam megszokni,
Épp ezért széthasadnak még a szívem megmaradt darabjai is,
Amikor levegőnek nézel és elkerülsz, mintha leprás lennék,
Pedig nemrég még a sírásomból is te varázsoltál nevetést.
De sebaj! Legalább már tudom, hogy elég egyetlen apróság,
Amiben nem egyezik a véleményünk, és megszakad a barátság.
Igen, egy kicsit még fáj belegondolni, hogy végig ennyit -
Egy eldobható papírzsepit - értem neked, de megszokom ezt is.
Légy boldog, élet! Nem kívánok neked semmi mást; minek?
Nekem úgyis a te boldogságod lehet az utolsó örömem.
Mindig is a mosolyod, a barátságod volt a fájdalomcsillapítóm;
Lehet, most épp ezért fetrengek az elvonási tünetek kínjától.
Régóta nem ismerem a helyes utat. Miért is ismerném?
Életem során amerre csak léptem, fájdalomba ütköztem;
Nincs előttem más, csak keserűségem és összetört szívem.
Ha ez a helyes út, akkor a jóistenetek egy szadista állat,
Nem csoda, hogy a hideg szívemben helyre nem találhat.
Így hát, élet, én azt nem tudom megmondani, jó-e ez így,
Az önzőbbik felem mindenesetre fába szorult féregként sikít.
A magányt tizenhét év gyakorlás után sem tudtam megszokni,
Épp ezért széthasadnak még a szívem megmaradt darabjai is,
Amikor levegőnek nézel és elkerülsz, mintha leprás lennék,
Pedig nemrég még a sírásomból is te varázsoltál nevetést.
De sebaj! Legalább már tudom, hogy elég egyetlen apróság,
Amiben nem egyezik a véleményünk, és megszakad a barátság.
Igen, egy kicsit még fáj belegondolni, hogy végig ennyit -
Egy eldobható papírzsepit - értem neked, de megszokom ezt is.
Légy boldog, élet! Nem kívánok neked semmi mást; minek?
Nekem úgyis a te boldogságod lehet az utolsó örömem.
Mindig is a mosolyod, a barátságod volt a fájdalomcsillapítóm;
Lehet, most épp ezért fetrengek az elvonási tünetek kínjától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése