Temetésedre

A hiányod még mindig annyira fáj!

Szavak nem fejezhetik ki ezt a kínt.

Megadnék bármit, csak láthatnám

Azt a barázdált, kedves arcot megint.

Bár láthatnálak, csak még egyszer,

Bár elmondhatnám, amit nem tudtam.

Papa, hallasz, ugye? Miért mentél el?
A te nevetésed mégis mivel pótoljam?

Ha akármit kívánhatnék egy dzsinntől,
Azt hiszem, sőt, tudom, mi lenne az.
Azt kérném: hadd kezdjem a legelejéről!
Hadd kezdjem az egészet tiszta lappal!

Hadd üljek le veled csak úgy beszélgetni,
Hadd öleljelek meg úgy, ahogy még sosem.
Hadd írjak neked egy olyan levelet, amit
El is olvashatsz még ebben az életben...

Egy ismerős dallam

Megcsapja a fülem egy túlságosan ismerős dallam,

amit már hosszú-hosszú évek óta nem hallottam.

Egyetlen pillanat alatt annyi emléket juttat eszembe,

hogy könnyek ezrei kezdik szúrni a szememet.

Eszembe jut, hogy egykor gondtalanul suhantam

egy autóban, amiben csak nevetést hallhattam.

Világok rohantak el mellettem az ablakon túl,

egy olyan helyen, amit semmi felül nem múlt.

Eszembe jut, hogy egykor egész ember voltam,

és éltek még bennem remények; sőt, álmodoztam!

Ezernyi álmot szőttem az életemről, a jövőmről:

akkor még szépnek tűnt mindaz, ami ma felőröl.

Eszembe jut, hogy azt hittem: gondtalan a családom,
és hogy nem láttam, hogy mindez csupán álom.
Én nem láttam hibát, egészen addig a sötét napig,
ami után többé nem láttam fényt, vagy csak alig.

Aztán csak megrázom a fejem, és befogom a fülem;
ne halljam többé ezeket a fájó, nem múló ütemeket!
A múltat sem átkölteni, sem eltörölni nem tudom;
azt a kisgyermeket már soha vissza nem hozom.

Isten halott

Isten halott. Senki sem hallja az imáidat.

Senki nem kíváncsi a fájdalmaidra.

Úgyhogy indulj már, és mondd csak el nekik, hogy

Isten halott, Isten halott.

Jól hallottad: mindenki elhagyott.
Valójában senki sem volt igaz barátod.
Úgyhogy kússz csak arrébb, és kapard a falba, hogy
Isten halott, Isten halott.

Nem viccelek! Nem kellesz senkinek.
Főleg nem annak, akit szívből szeretsz.
Úgyhogy vonszold csak el magad, és ordítsd, hogy
Isten halott, Isten halott.

Add már fel! Az egész reménytelen.
Minek is küzdjél, minek is keljél fel?
Úgyhogy csak fetrengj a véredben és nyöszörögd, hogy
Isten halott, Isten halott.

Elvégre, ha élne, nem itt tartanánk,
Nem céltalanul vívnánk a haláltusánk.
Úgyhogy botladozzál csak tovább; lásd be, hogy
Isten halott, Isten halott.