2016. október 5., szerda

Bocsáss meg

Ne haragudj, amiért
egyike voltál azoknak, akikért
a világ végére is elmentem
volna, és akiknek
odaadtam mindent, amim
csak volt, ez bármily kevés is.

Sajnálom, hogy megpróbáltam
megszerettetni magam
veled, mikor már tudta a szívem,
hogy ez reménytelen -
tudhattam volna, hogy
engem szeretni soha senki nem fog.

Főleg te nem, akinek nehezebb
a sorsa, mint mindünknek
együttvéve; de azért, ha
egy nap eszedbe jutok majd,
ne a menthetetlen
szerencsétlenre emlékezz.

Ne az az emberi roncs
jusson eszedbe, aki hol
zokogott, hol könnyes szemmel
is másokat nevettetett:
próbálj arra az énemre gondolni,
akinek érdemes volt élni.

Tudom, nehéz, mert már rég nem így van,
hisz körülbelül egy órás korom óta
fölösleges életben lennem, mert
el lettem cseszve, amint megszülettem,
olyan visszavonhatatlanul, mint
ahogy a nap esténként lenyugszik.

De azért bocsáss meg, mikor
már nem lesz előtted a mosolyom,
mikor már nem fogsz emlékezni
semmire, amit elcsesztem az utóbbi
tizenhat évemben, mióta
a szememet legelőször kinyitottam.

Bocsáss meg, ha már úgyis
mindegy; előbb ne, mert elviselni
nem tudnám, ha élve kéne
végignéznem:
talán a boldogságtól még a
szívem is kettéhasadna.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése