Anya!

Anya! Talán te vagy az egyetlen, aki jól ismer,

és mégis csodaként fogja fel a világrajövetelemet.

S ma elérkezett az anyák napja, de a virág drága,

ezért futotta ajándékként csak ilyen ócskaságra.

Anya! Tudom, kimutatni nem igazán szoktam,

de attól még végtelenül hálás vagyok, hogy vagy.

Ámulok is szüntelen, hogy mit meg nem teszel értem

úgy, hogy közben semmit nem is vársz cserébe.

Hogy hány órát ücsörögtél ott velem a hintában,

miközben a lakótelepet szórakoztattuk Kormoránnal.

Hogy hányszor kísérgettél a zeneiskolába, pedig,

lássuk be, nem tudok valami profin zongorázni.

Hogy mennyit pazaroltad rám a szeretetedet,

amit valószínűleg egyáltalán meg sem érdemeltem.

S hogy hányszor okoztam neked csalódást,

te mellettem mégis milyen töretlenül kitartottál.

Anya! Bánod, hogy abból az aranyos kisbabából

nem lett más, csak ez a nagypofájú, hálátlan ló?

De neked úgyis mindig a kisgyermeked leszek,

és ez ellen (ördögi kacaj) semmit sem tehetsz.

Anya! Remélem, egy nap piszkosul gazdag leszek,
hogy legalább egy részét visszaadhassam neked
mindannak a szépnek és jónak, amit tőled kaptam
a, remélem, még sokáig tartó anya-lánya éveink alatt.

Persze aztán valószínűleg úgyis csóró maradok,
de attól még te, anya, remélem, mindig tudni fogod,
hogy én téged, amíg csak levegőt lélegzem,
tiszta szívemből - ha van még olyanom - szeretlek!