Egy ismerős dallam

Megcsapja a fülem egy túlságosan ismerős dallam,

amit már hosszú-hosszú évek óta nem hallottam.

Egyetlen pillanat alatt annyi emléket juttat eszembe,

hogy könnyek ezrei kezdik szúrni a szememet.

Eszembe jut, hogy egykor gondtalanul suhantam

egy autóban, amiben csak nevetést hallhattam.

Világok rohantak el mellettem az ablakon túl,

egy olyan helyen, amit semmi felül nem múlt.

Eszembe jut, hogy egykor egész ember voltam,

és éltek még bennem remények; sőt, álmodoztam!

Ezernyi álmot szőttem az életemről, a jövőmről:

akkor még szépnek tűnt mindaz, ami ma felőröl.

Eszembe jut, hogy azt hittem: gondtalan a családom,
és hogy nem láttam, hogy mindez csupán álom.
Én nem láttam hibát, egészen addig a sötét napig,
ami után többé nem láttam fényt, vagy csak alig.

Aztán csak megrázom a fejem, és befogom a fülem;
ne halljam többé ezeket a fájó, nem múló ütemeket!
A múltat sem átkölteni, sem eltörölni nem tudom;
azt a kisgyermeket már soha vissza nem hozom.