Búcsúm tőled

Már tegnap reggel óta nem szólsz hozzám,

És nem értem, mi történt egyik percről a másikra már.

Ezért is kérdeztem meg, mi a franc bajod van hát,

De te azt mondtad, semmi - és közben nem is néztél rám.

Azóta is, mintha levegő lennék, úgy teszel;

Hozzám sem szólsz: egyre távolabb vagy tőlem.

Próbáltam én kezdeményezni, hátha akkor megbékélsz velem,

Vagy legalább elárulod, mit tettem, amivel ezt érdemeltem.

De se kép, se hang; és tudod, ez kikészít, mert én soha

Nem gondoltam, hogy így büntetni engem képes vagy.

Így, hogy kibeszélsz a hátam mögött, mintha

Nem barátok, hanem ellenségek lettünk volna.

Nem akartam ezt mondani, de rosszabbul viselkedsz,

Mint egy rosszindulatú, éretlen kisgyerek!

A legkisebb bűntudat nélkül összetöröd a szívem,

Pedig tudod, hogy szinte csak miattad vagyok még életben.

Pontosan tudod, hogy mennyit jelentesz számomra,

Vagy, ha nem, akkor vak és igazságtalan vagy.

Ne érdekeljen, hogy megjárom a poklokat,

Törődj csak magaddal, a saját gondjaiddal.

Ne zavarjon, mennyire érdekelt, mi van veled,

Ne fájjon, hogy a boldogságod mennyit ért nekem.

Mit is vártam: biztos nem is értetted, mennyire szeretlek...

Hogy is érthetted volna. Kettőnk közül ezt csak én éreztem.

De azt, hogy szeress engem, nem is vártam el soha,

Hiszen nem érdemlem meg a szeretetedet; mindig tudtam.

Csupán váratlanul ért, hogy ezt így hoztad a tudtomra.

Én kérek elnézést, hogy a drága idődet raboltam.