Miért kísértetek?

Miért kísértetek még mindig, ennyi idő után is?

Az egyikőtöket elfelejteném, de egyre csak üldöz,

A másikótokért elepedek, de sosem lesz az enyém,

A harmadiknak meg már csupán a fájó emléke üdvös.

Elárulnátok, miért és hogyan raboltátok el a lelkemet?
Neked sosem lett volna szabad, mert nem vagy méltó rá,
Neked azért nem, mert örökre csak fájó remény maradsz,
Neked meg azért, mert gyerek voltam akkor, mégis azóta fáj.

Mondd, miért kísértesz, te áruló, szívtelen, üres ígérgető?
Mit ártottam neked, hogy el kellett venned minden hitemet?
Mivel érdemeltem ki, hogy ellopd a maradék naivitásomat
És hogy megbélyegezd az egész nyomorult életemet?

Szólalj már meg, te távoli, örökké elérhetetlen csoda!
Ugye tudod, hogy te vagy a világomban minden fény?

És, hogy amikor összeért a kezünk, azt hittem, meghalok?

Gondolsz egyáltalán rám, csak ezredannyit, mint rád én?

Hova tűntél? Mikor léptél csak úgy ki az életemből?
Miért vitted el az egyetlen tiszta, önzetlen szerelmemet?
Veled boldog voltam, mert gyerekként még nem tudtam,
Hogy nekem nem lesz részem heppi endben sohasem.