Feldaraboltok..!

Annyira belefáradtam már, tudod?

Engem ez mindenestül felemészt.

Nem bírom! Köztük nem választok!

Csak ők maradtak nekem; ne kérd,

Hogy válasszak közülük, mert akkor
Én, biztosan tudom, kettészakadok.

Arról a kevésről, amiről azt hittem,

Valóban az enyém, már kiderült rég,

Hogy valójában álom volt, több nem.

Azt a kevesemet, amim maradt még,

Hagyd meg nekem, ha létezel, isten,

Mert már így is csak miattuk élek.

Habár, ha a halálom a célod, akkor

Elárulhatom: nagyon jó úton jársz.

Mert hogy egyikükkel sem vagyok

Igazán, de mindkettejüknek csalódást

Okozok, na, ez szép lassan megfojt,

És így napról napra csak haldoklom.

Egyiküktől egyre távolabb sodródok,

Alig beszélünk, azt is vitatkozva.

A másikat emiatt lassan megutálom,

Mert őt okolom, pedig nem tehet róla.

Akárhonnan nézném, sehogy se jó;

Akkor lesz vége, ha a talpam feldobom.