Hát nem fura?

Körülnézek, és mintha

semmi sem lenne már ugyanaz.

Te sem szorítod a kezemet,

pedig nemrég még azt hittem,

örökké fogod majd.

Én tévedtem, vagy...?

Biztosan én, mert mindig

így szokott ez lenni:

én tévedek, én hibázok,

épp ezért mindent megbocsátok;

hogy mások is megbocsássanak

majd nekem, ha elbasztam.

De te az ilyesmit nem veszed észre,

mert két külön világban élünk, én és te.

Ha te jobbra, én balra;

két út közül én mindig a

sötétet választom, te a világosat.

Mondd, hát nem fura?

Talán soha nem is kellett volna nekünk

egymás közelébe kerülnünk...
Nem hiszek a véletlenekben,
De miért tette a sors velünk épp ezt?
Miért sodort közel két olyan embert, akik egymásnak
Csak fájdalmat és bánatot okozhattak?