Magamban, de hozzád

Még szólok neked, pedig tudom, hogy nem felelsz;
Így szoktam én beszélgetni: magamban, de hozzád.
Tudom, nincs semmi értelme és hogy feladhatnám,
De valami még vergődésre ösztökél, hiába nevetséges.

"Bár képes lennék végleg lemondani mindenről!
Bár feladnám örökre a küzdelmet a figyelmedért!
Bár meg tudnám szokni, hogy senki meg nem ért;
Bár rég beletörődtem volna: úgyis minden összedől!"

Felpillantasz a telefonodról. Elképedek: lehetséges?
Álmodom, vagy te most tényleg tudomást vettél rólam?
Megszólalsz. "Magadban beszélsz?" - morgod unottan.
Összerezzenek. Lesütöm a szemem. Csak rázom a fejemet.

"Igen" - hagyom ennyiben. Minek is erőltetném!
Már az is csoda, hogy egy másodpercre megláttál.
Ismét a kütyüdbe temetkezel; én csak őrlődök tovább:
"A világért sem engedne szabadon ez az agyrém."